Vajon képes megjegyezni a magzat azokat a mondókákat, dallamokat, amelyeket a várandósság alatt hall? Mire emlékszik belőlük születés után? A magzati fejlődés egyik legizgalmasabb titkára keressük a választ.

Az édesanyák ősidők óta énekelnek magzatuknak, s egyes népek varázserőt is tulajdonítanak ezeknek a dallamoknak, amelyek képesek megnyugtatni az újszülöttet. Az elmúlt évtizedek egyre kifinomultabb tudományos vizsgálatai mindinkább megerősítik a várandósság alatt hallott dallamok különleges hatását.

A fejlődő magzat számára a hallás az egyetlen olyan érzékszerv, amely segítségével közelebb kerülhet a környezetéhez. Nem érintheti meg és nem is láthatja a méhen kívüli világot, de annak hangjai már eljutnak hozzá a 20. hét után. Ezen hallási élmények közül az édesanya hangja a legfontosabb a számára, amelyet a legtisztábban hall és amelyhez már születése előtt kötődni kezd.

A harmadik trimeszter a hallásfejlődés szempontjából egy igen fontos periódus, ekkortól aktív a magzat hallási „emlékezete”. Az emlékezeten ebben az időszakban egyfajta ismerősség-érzetet értünk, tehát a várandósság utolsó szakaszában gyakran hallott dallamokra a baba születése után is ráismer majd.

A Helsinki Egyetem szakértői arra keresték a választ, meddig terjed a csecsemők emlékezete a magzati korban hallott dallamokkal kapcsolatban. A kutatásban résztvevő édesanyák a harmadik trimeszterben heti öt alkalommal, alkalmanként háromszor, nagy hangerőn (75–85 dB) hallgattak meg egy altatót, a nálunk „Hull a pelyhes fehér hó” szöveggel ismertté vált európai gyermekdalt (Twinkle, twinkle little star). A babákat pár naposan, majd négy hónapos korukban is EEG segítségével vizsgálták meg. Azok csecsemők, akik a várandósság alatt rendszeresen hallgatták ezt a dallamot, jelentősen nagyobb agyi aktivitást mutattak, mint azok, akik nem ismerték a dalt. A vizsgálattal sikerült bizonyítani: a magzat a harmadik trimeszter folyamán már képes a dallamokhoz kötődő mentális reprezentációk kialakítására, azaz képes hónapokig megőrizni és felismerni a sokszor hallott dallamokat. A babák azonban nem csupán felismerték a dalt, hanem azt is észrevették, ha a kísérletvezető egy-egy hangot megváltoztatott benne. Ezekkel a hangokkal egy időben az EEG még erősebb aktivitást mutatott, tehát a babák érzékelték a különbséget aközött, amit hallottak és amit hallaniuk kellett volna. Csecsemőkorban ez a hosszútávú memória működésének egyik fő ismérve (Partanen és mtsai. 2013).

Fontos kiemelni, hogy a sokszor hallott dallamokat nem csupán felismerik a csecsemők, hanem meg is nyugszanak, amikor hallgatják őket, hiszen a dallam emlékezteti őket arra a várandósság alatt megtapasztalt biztonságos közegre, amelyben a legtisztább hang az édesanyáé volt a számukra. Partanen és munkatársai ezért hangsúlyozzák: bár a kutatás során előre rögzített zenét alkalmaztak az objektivitás érdekében, az édesanya éneke még nagyobb hatást gyakorol a magzatra, s ezáltal még élénkebben marad meg emlékezetében.

Érdemes tehát kihasználni az éneklés csodálatos erejét, amely hatására új idegi kapcsolatok alakulnak a magzati agyban, s amely már a várandósság alatt is fejlesztően hat nem csupán a hallásra, de az emlékezetre is. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy csak az kellemes a magzatnak, ami az édesanyának is az, így az éneklés, zenehallgatás sose kényszer, hanem mindig kellemes, feltöltődést nyújtó tevékenység legyen.

A hallási memória magzati kori fejlődését mi magunk is megfigyelhetjük. Íme erre egy érdekes példa:
Angi István a zeneesztétika jeles professzora egyik könyvében személyes élményét írja le a jelenségről. Hallgatóival a zenei nevelésről beszélgettek, s ő Kodályt idézve azt javasolta, érdemes megkezdeni azt már 9 hónappal a szülés előtt. A kérdező diák megfogadta a tanácsot, s várandós feleségével minden nap, többször is végighallgatták ugyanazt a zeneművet, egészen a kisbaba világra jöttéig. S legközelebb csak akkor vették elő, amikor gyermekük már tudott beszélni. A kislány reakciója messze felülmúlta várakozásukat: „Majdnem önkívületben kiáltotta: Ismerem! Tudom! És hadonászott a zene ritmusára, dúdolta az ismerős dallamokat.” (Angi, 2003, 31. oldal)

 

Dr. Asztalos Kata

Források:
Angi István (2003): Zeneesztétikai előadások, I. kötet. Scientia Kiadó, Kolozsvár

Grawen, S. N. és Browne, J. V. (2008): Auditory development in the fetus and infant. Newborn and Infant Nursing Reviews 8(4):187-193.

Partanen, E., Kujala, T., Tervaniemi, M. és Huotilainen, M. (2013): Prenatal Music Exposure Induces Long-Term Neural Effects. PlosOne. doi.org/10.1371/journal.pone.0078946

Mire emlékszik a magzat?
Cimke: